MENÜ X

House in the Woods – Pilisszentkereszt, Kakashegy utca

FAHÁZ

A Ház előre gyártott, rétegelt-ragasztott fapanelekből készült. Kívül egy kicsit érdes és szálkás, belül pedig bútor simaságú, puha és meleg. Egy percig sem volt kérdés, hogy az Erdő szélén ebből fogunk építkezni. A gyártónak megküldött digitális adatszolgáltatás, és a helyszínen összeszerelt állapot között egy hét (!) telt el. A gyártmánytervek véglegesítése után két nap volt a gyártás, egy a szállítás, újabb két nap alatt pedig összeszerelték a Házat. Gyors, tiszta és precíz munka volt, kis kalanddal. A Házban tapasztalható klimatikus és légállapotok (a fa illata…) messze meghaladják minden előzetes várakozásunkat. A szó szoros értelmében lélegző, élő szerkezetről van szó, melyet a Család gyorsan birtokba vett és belakott. Télen az Erdőből vett fával táplált kályhával és kandallóval fűtik, nyári éjszakákon az Erdőből leszálló hűvös levegővel átszellőztetik. Reggelente madárcsicsergésre ébrednek.

FEKETE FAHÁZ

A Ház az első perctől és skicctől kezdve fekete volt. A homlokzat végleges anyagát aztán az Élet és az anyagi lehetőségek közösen határozták meg. A lehető legegyszerűbb, UV‑álló, kívülről vízszigetelő, de belülről páraáteresztő fólia mellett döntöttünk. Télire aztán elkészült a steppelt pehelykabát is, amit aztán a következő nyáron deszkákkal szorítottunk rá a stafnivázra − nem azért, hogy szebb, hanem hogy tartósabb legyen. Lehet, hogy egyszer még egy újabb réteg (fekete deszkaburkolat?) kerül majd rá, ha úgy hozza a Sors (vagy az ún. „Műszaki Szükségszerűség”…).

A HÁZ, AZ ERDŐ ÉS A FOTOGRÁFUS

A Ház folyamatosan beszélget az Erdővel, akivel pár éve összeköltözött. A kezdeti élettársi viszonyból mára jól működő házasság lett. Közös életüket a Fotográfus nap mint nap, minden évszakban megörökíti. Néha legálisan, előre jól megválasztott beállításokat komponál, néha − lesifotósként − az éjszaka kellős közepén, holdvilágnál vagy az utcai lámpa alatt kapja le Őket. De Batár képein – Gregory Crewdson képeit idézve – még a közvilágításnak is fontos szerepe van. A téma, vagyis a Ház és az Erdő lassan Múzsává nemesedik, és a fotóművészet inspirálója lesz. A sorozatok bensőséges viszonyról, megértésről és személyességről tanúskodnak. Önálló alkotásként, az életmű fontos állomásaként értelmezhetők

Turányi Bence