Amikor a tél elmúltával először mentem ki megnézni, hogyan haladnak a faburkolattal az új emberek, akkor gondoltam: na, ezt a házat is el lehet felejteni… Még egy fénykép sem készülhet róla, se külső, se belső. Csúnya a faburkolat, a lécek görbék és összevissza vannak rakva, a ház belsejében meg sose lesz rend. Pedig már majdnem sikerült… Aztán mégis lett belőle valami. De inkább kezdjük az elejéről. Ha az ember építész, és még vannak barátai, akkor számíthat a kérdésre: ugye megnézed nekünk ezt a házat, telket? Érdemes megvenni? Gondolkodsz rajta, mit lehetne kihozni belőle?
Itt is így történt. Persze nem ez volt az első ház, amit néztünk, de nincs is olyan, hogy elsőre sikerül. Legalábbis az én tapasztalatom szerint. Általában megnézünk együtt két-három házat, lakást, amit éppen kell, és a negyedik-ötödik táján a nem szakmabeli építtető is kitanulja a háznézés fortélyait, egy időre el is tűnik az építész látóteréből, mígnem egy alkalommal zaklatottan telefonál, hogy: Megvan! Ha nem nézed meg, akkor is megveszem! A harmatcsepp utcai telek esetében is egyértelmű volt, hogy ez kell. A környék, az utca, a telek mérete, a ház elhelyezkedése pont olyan volt, amilyet szerettek volna, a szépen megnőtt fák, bokrok, örökzöldek pedig minden várakozást felülmúltak. A kérdés csak az volt, mi legyen a csúnyácska ház sorsa. Nekem két javaslatom volt: vagy a legegyszerűbb felújítás után költözzenek be, vagy dúljunk fel mindent. A teljes lebontás nem jött szóba. Megbízóim az alapos átalakítás mellett döntöttek, ami nekem kedvemre volt, bár nem tudtam, milyen ház tetszik nekik – hiába ismertem őket már több-kevesebb ideje.
Ha az ember Magyarországon építészetet tanít, könnyen elszakad a hazai valóságtól, a közízléstől. A nagyvilágra nyitottság, a naprakészség sok esetben kudarcra ítélt, megvalósulatlan, vagy eltorzítottan megépült terveket eredményez. De ha az ember tudja, mit gondol igazán jónak, akkor nem állhat a megbízója elé egy eleve kompromisszumos „csak hazai piacra szánt” tervvel szégyenkezés nélkül. Akkor már inkább az a kis izgalom, ami most is megvolt: talán most sikerül, kell, hogy létezzen az a ház, amelyik nekik is tetszik, meg nekünk is. Ugyanis akkor már ketten voltunk, velem jött régi tanítványom, Villányi Norbert is, aki a számítógépes látványtervet készítette, és a későbbiekben is sokat segített.
A félve elővett képek végül is tetszést arattak, az építtetők nem értették, miért dugdossuk őket, mitől tartunk, amikor a ház funkcionálisan is, tereiben is átgondolt, rájuk szabott, külső megjelenésében nem a megszokott, de színes, változatos, barátságos, nekik tetsző. A görcsök feloldódtak. A terv még persze sokat változott, fejlődött a tervezés során, sőt, még az építkezés alatt is módosult nem egy dolog, elsősorban a ház „ruhája”: a faburkolat részletei, a nagy üvegfelületek osztása, a terasz kialakítása. Az engedélyeztetéssel nem volt semmi probléma, a szabályokat természetesen betartottuk. A kivitelező csapat kiválasztása viszont meglepett. Nem az igazán profik kapták a munkát, hanem egy előző vidéki házfelújítás két résztvevője, Feri, a kőműves, és Jancsi, az asztalos. A többi mester is régebbi lakásfelújítási munkák révén került a képbe, tehát mondhatjuk, igen változatos társaság gyűlt össze. Csak a fémlemezfedés kivitelezője, Reznicsek úr volt közülük széles körben ismert és köztiszteletnek örvendő szakember.
Bonyolult házat komplett kiviteli terv nélkül, csak részlettervekkel építeni, amikor a mesterek is csak szokásos házak építésére vannak felkészülve – több, mint merészség. Nem sikerülhet minden, és semmit sem lehet végtelenszer lebontani és újrakezdeni. Van, amit muszáj: ha a fából készült „lebegő” konzolos terasz öt centit lóg, akkor rendbe kell tenni, hiába mondják a mesterek, hogy nem érdemes, úgyis lógni fog. Ha az eredeti ház fala nem függőleges, hanem az emelet tetejéig tíz centit dől kifelé, akkor valamit ki kell találni, hogy a faburkolaton ez ne látsszon. Ha a nagy üvegfal gerendája belóg öt centit, akkor bizony ki kell menni a kocsihoz az autóemelőért, és lassan, óvatosan megemelni, de nagyon finoman, mert az üveg már benne van… és utána kiszámolni, hogy az emelő helyére beteendő tolóajtó meg fogja-e tartani az üvegfalat, és utána is még izgulni, hogy vajon működik-e a tolóajtó, nem fog-e megszorulni, hogy aztán se ki, se be. Az a tolóajtó, amiről az asztalos addigi teljesítménye alapján azt gondoltam, nem fog sikerülni. Odaadtam az emelő-toló ajtó vasalatát a német nyelvű leírással és a rajzokkal, és azt gondoltam, közeledik a bukás feltartóztathatatlanul. Máig sem értem hogyan, de az ajtó sikerült, emel, gurul, zár, és még meg is tartja az üvegfalat, ami pedig normális körülmények között nem lenne feladata.
Bár úgy tűnhet, a ház a látszat ellenére mégsem kísérletek gyűjteménye. Vagy már előzőleg alkalmaztam a megoldást egy másik házamon, mint a borovi fenyő faburkolat ikertestvérét a saját házamon, vagy a lazúrosan festett OSB lapokat a Retorta Galéria befüggesztett „hajójában”. Más esetben a megoldás csak annyira kísérleti, mint a faburkolat festéke: több száz éve használják folyamatosan a skandináv országokban az eredeti recept szerint készülő „Falu Rödfärg” nevű vörös oxidfestéket, amelyre az ottani körülmények között 15 év garanciát vállalnak – talán nálunk sem megy tönkre hamarabb. A festék felkutatása egyébként egy régi tanítványom érdeme, aki Svédországban volt ösztöndíjas korábban, és így tudta, hol keresse a gyártót, a leírásokat – vagyis minden adatot, hogy meg lehessen rendelni azt a különleges festéket, amit a svédek a legközönségesebbnek gondolnak. Ha végigmennénk az épületen, akkor kiderülne, hogy az ajtókhoz, az ablakokhoz, a padlókhoz, fürdőszobacsempékhez, takarólécekhez, a lámpákhoz, a lépcsőfokokhoz, egyszóval mindenhez fűződik valami tervezési, vagy kivitelezési probléma, vagy most már nevezzük inkább emléknek, amely persze nem feltétlenül tart igényt az olvasó érdeklődésére. Azt viszont feltétlenül meg kell említeni, hogy a munkák előrehaladtával mind jobban részt vett a belsőépítészeti tervezésben kollégám és tanártársam, Dankó Zsófia, akinek bútortervei részben csak most, kicsit megkésve realizálódnak. A másik, amit feltétlenül meg kell említeni, hogy a jó ízlés nem feltétlenül kötődik szakmai végzettséghez. Knuth Judit, a háziasszony, aki civilben iparművész, fontos és aktív szerepet játszott abban, hogy a ház minden nehézség és kitérő ellenére az elképzelt irányban haladt mindvégig, és a terv, mint a népmesékben a legkisebb fiú, végül is győzedelmeskedett. Aztán majd meglátjuk, lesz-e a sikeres dramaturgiából bevett rendszer, vagy megmarad kivételnek.
hely
dátum
építészet
statika
fotó
tag